A digitális oktatás nem létező fogalom! Digitális tananyagot lehet fejleszteni, de digitálisan tanítani és tanulni nem lehet.

Szolga Bálint diákaktivista (Népszava, 2021. 01. 19.) kimondta azt, amit még köznevelési szakértőktől sem hallottunk. (Ha valaki mégis kimondta már, de nem olvastam, nem hallottam, attól bocsánatot kérek!) Így hangzik: „…hiányoznak olyan alapvető elemek, mint például egy központilag kialakított rendszer…” Igen, ez hiányzik! A köznevelésben a jelenléten alapuló, hagyományos oktatási forma volt érvényben mindaddig, amíg egy pénteken ki nem mondatott, hogy hétfőtől digitális oktatás lesz érvényben. Varázsszóra! De a varázsszó nem hatott!

A jelenlétre fejlesztett tanítási-tanulási rendszer távollétben nem működik, nem is lehet tőle várni. A pedagógiai modellt meg kell jeleníteni elektronikus médiumon, a működtetéséhez pedig ingyenes internet mindenkinek; eszközök a tanároknak és a tanulóknak is, részben térítésmentesen, használatukra pedig felkészíteni főleg a tanárokat, esetleg a tanulókat is.

Ha a tanítási-tanulási rendszer módosítása majd elkészül és működik, akkor tanuló, tanár, szülő és mindenki más, akit érdekel megtapasztalja, hogy távollétben tanítani, tanulni nem is annyira örömtelen és eredménytelen, mint ma. Ha megszűnik a bizonytalanság, a sötétben tapogatódzás, a frusztráltság, mindenkinek megadatnak a feltételek a tanításhoz és a tanuláshoz, a tanároknak lesz idejük és türelmük egyénileg foglalkozni a tanulókkal, akkor a tanításban és a tanulásban érdekeltek mentális egészségéért sem kell majd aggódni, ahogy Szolga Bálint nagyon is jogosan aggódik!

Mi kell ahhoz, hogy ez a csoda minél hamarabb valósággá váljon? „Központi” akarat, szakértők (nem botcsinálta, hanem valódi, tapasztalt szakértők, mert vannak ilyenek) pénz és sok munka. Mérlegelésnek (csináljuk, ne csináljuk?) viszont helye nincs! Kompromisszumos megoldás sem vezetne sehova!

A legjobb megoldás az lenne, ha időnként jelenlétet is lehetne beiktatni a tanítási-tanulási folyamatba, de erre sajnos, most nincs módunk, ezért az adott körülményekhez alkalmazkodva kell a legjobb megoldást megtalálni!

Részletesebben kifejtve a témát.

Miért helyesebb terminológia az online tanulás vagy az e-learning a digitális oktatásnál? Azért, mert arról van itt szó, hogy a tananyagot megjelenítjük az internet segítségével számítógépen, laptopon, esetleg okostelefonon, és a kétoldalú (vagy többoldalú) kommunikációt is ugyanilyen eszközökön valósítjuk meg, az internet segítségével. Mindkét kifejezés sugallja a tanulás elsődlegességét. A tanítást ma már a tanulás irányításaként fogjuk fel. (Nemritkán megjelenik a digitális távoktatás kifejezés is a köznevelésben folyó távolléti tanításra-tanulásra, de ennek semmi köze a távoktatáshoz, mert az más rendszer.)

Minden oktatási forma rendszerként működik. A jelenléti tanulás-tanítás is rendszer, ami már régen kialakult, és úgy, ahogy működik is mindenhol, az oktatási kormányzat irányításával. A legfőbb médium, minden ismeret forrása a katedrán álló tanár volt kezdetben. Később a nyomtatott tananyag is megjelent. Az IKT fejlődésével a tananyag egyes részeit elektronikus eszközökön jelenítik meg, főleg egyéni kezdeményezésre, lelkes pedagógusok. Ezekkel az akciókkal beavatkoznak a rendszerbe, amitől valószínűleg eredményesebb lesz a tanulás (javul a hatékonyság) de a rendszer nem változik.

A „digitális oktatás” elrendelésével nem lett új rendszer, viszont a meglévő szétesett, kialakult a teljes káosz. (Attól, hogy nincs jelen az iskolában sem a tanuló, sem a tanár, nem lesz távoktatás, mert az más rendszer, a felsőoktatásban és a felnőttképzésben van helye, sajátos kritériumaiból következően.)

A köznevelésben a hagyományos oktatási rendszert kell távolléti tanulásra alkalmassá tenni: elektronikus eszközökön megjeleníteni (a tananyagot és a tanárok és a tanulók kommunikációját).

A mindenkinek egyenlő esélyt adó rendszer alapfeltétele a mindenkinek elérhető, ingyenes internet, és a mindenhol érvényes tanulásmenedzselő szoftver, amely befogadja a tananyagot és a szinkron és aszinkron kommunikációt is lehetővé teszi.

A rendszer egyik, a legnagyobb alrendszere a tananyag, amely az oktatási kormányzat „kezébe illik”. Fel kellene dolgozni feltétlenül, legalábbis kezdetben az általános iskola felsőtagozata és minden középiskola-típus minden tantárgyának teljes tananyagát strukturált, egyéni tanulásra alkalmas tananyaggá, elektronikus médiumon megjelenítve, beleértve a feladatok megalkotását is, mert az egyéni tanulás sikere nagy mértékben múlik a feladatok minőségén és mennyiségén.

Az alrendszer elemei: A menedzsment; a fejlesztő team (a tantárgy szakértője, pedagógiai szakértő, oktatásinformatikus), amely az egész rendszert megtervezi és a tananyagot átalakítja, majd a tanulásmenedzselő szoftveren megjeleníti.

A menedzsment (az oktatási kormányzat illetékes szervezeti egysége) feladata a fejlesztés megszervezése, a tanítás és a tanulás feltételeinek megteremtése az iskolákban és a rendszer irányítása (például rendeletekkel).

A rendszer másik nagy alrendszere az iskolákban, vagyis most az iskolákban és az otthonokban működik. A működés feltételei: minden iskolában, illetve minden otthonban jelen van az alrendszernek egy-egy eleme, azonos feltételekkel, vagyis minden tanárnak és minden tanulónak van megfelelő tudása és eszköze a tanításhoz és a tanuláshoz. A tanulók dolgoznak a tananyaggal, megoldják a feladatokat és elküldik az illetékes tanárnak, aki kijavítja/elbírálja, szöveges értékeléssel látja el, osztályozza és visszaküldi a tanulónak. Ez az aszinkron kommunikáció, de ennél több kell. A kétoldalú vagy többoldalú, valós idejű szinkron kommunikáció tanár és tanuló, vagy tanár és tanulók között. Nevezetesen: a tanár a tananyaghoz fűzhet kiegészítést magyarázatot. Ehhez meghatározott időben minden tanulónak a saját gépénél kell ülni, hallgatni, hozzászólni, kérdezni. Másik: a tanár és a tanuló közötti kétoldalú szinkron kommunikáció többféle célú beszélgetés formájában, amely a tanítás-tanulás személyességét adja.

Fontos feltétel még, hogy az iskolák vezetése szabályozza, meghatározza a tanítás-tanulás ütemét, és folyamatos, gyors informatikai segítséget adjon bármely szereplőnek, aki ezt igényli.

Járulékos feladatok a problémák megoldásához

A pedagógusokat továbbképzéssel fel kell készíteni az online tanításra, mert új pedagógiai, pszichológiai, informatikai ismeretekre van szükségük.

Ha a tanítás megfelelően működik, a tanulót valószínűleg nem kell külön felkészíteni. Az érdekelt generáció már kütyükkel a kezében jön a világra. (A hátrányos helyzetű tanulókra talán nem vonatkozik ez a megjegyzés!)

Fontos feladat viszont a szülők iskoláját megszervezni, mert érteniük kell, mi történik az online tanításban-tanulásban, hogy segíteni tudják gyermekeiket és a pedagógusokat.

Végül. Feladat van tehát elég, ha már az utóbbi három évtizedben egyik kormány sem élt a lehetőséggel, hogy bevigye az elektronikus médiumok használatát az iskolába, alkalmazkodva az élet adta követelményekhez Pedig példa már van elég a közelebbi és távolabbi környezetünkben. (Érdemes megnézni Észtországot!)

Ameddig pedig nem lesz elmozdulás jelen helyzetünkből, kongassuk a vészharangokat, hosszan és hangosan!

Az érettségi vizsga egyetlen alkalom, nem normális pszichikai szituációban, ami csak elvétve mutat valós képet az emberről és tudásáról.

Már régóta tudjuk, az érettségi vizsgának kevés köze van ahhoz a tudáshoz, amit az előző négy évben szereztünk. Akkor miért tesszük ki mégis évről-évre a tanulókat is és a tanárokat is annak a haszontalan, sőt káros procedúrának, amit érettségi vizsgának nevezünk?

Azért, mert kétszáz éve ez a szokás? Nem elég indok ez ma már! Itt az idő és az alkalom, hogy megszabaduljunk az ősrégi beidegződésektől! Most, a kényszer szülte helyzetben merni kellene nagyot lépni és az érettségi vizsgát örökre eltörölni! (Nem Magyarország lenne az első a Földön és a világtörténelemben!)

Az ifjú nem ezen egyszeri alkalommal mérettetik meg, hanem a mindennapokban, a középiskola négy évének mindennapi küzdelmeiben, amit a tudásért folytat: a dolgozatírásokon, a csoportos munkákban, az epochális tanítás-tanulás heteiben, a tanteremben és azon kívül. A tudás megszerzésének és a tudás ellenőrzésének módszerei ma már nem válnak el úgy egymástól, mint a frontális oktatás és a „feleltetés” korában. A megmérettetés fogalma is más tartalommal töltődik meg (hála Istennek)!

És ebben az új szituációban hogyan adjunk bizonyítványt arról, hogy az ifjú ember megérett a felsőoktatásra vagy a munkára? Úgy, hogy kinyitjuk a portfóliót és amit abban találunk, az lesz az érettségi bizonyítvány alapja. No, de mi van a portfólióban, és egyáltalán mi az?

A portfólió virtuális vagy valóságos dosszié tantárgyanként, amelyben négy éven keresztül gyűjtjük a tanuló teljesítményét, a tudás ellenőrzésének eredményét. Itt álljunk meg egy pillanatra! Mit tekintsünk teljesítménynek? Nem az olyan „tesztet”, amelyben azt kérdezzük, mikor született Mátyás király vagy melyik ország fővárosa Párizs, a megoldáshoz pedig megadunk három választ, amelyből meg kell jelölni egyet, a helyeset.

A teljesítményt az ismereteket alkalmazó egyéni vagy csoportos munkák eredménye jelenti (és nem a tankönyvek szövegének „felmondása”). Félreértés ne essék, nem csak a jegyek kerülnek a dossziéba, hanem a maguk a dolgozatok is. A portfólió fénykép a tanuló négyéves fejlődéséről, amely sok paraméterrel jellemzi az embert. A portfólió azért is jó, mert a felsőoktatásban és a felnőttképzésben is elkezdték már alkalmazni, a távoktatásban pedig régóta polgárjogot nyert intézmény. Nem lesz újdonság a középiskolát elhagyó fiatalnak, bárhol is folytatja tanulmányait.

A reális portfólió összeállításához négy év kell, no de mi lehetne benne 2021-ben? Kompromisszumos megoldásként az osztálynaplókban talált jegyekből célszerű összeállítani a portfóliót. Semmiképp sem csak a 4. osztály eredményeit kellene portfólióba tenni. A középiskolásnak első osztálytól kezdődik az „érési folyamat”, odáig kell visszamenni. A mai helyzetben nincs jobb megoldás, de így elkerülhető, hogy az őrületbe kergessük a gyerekeket, a tanárokat és a szülőket az érettségihez még visszalévő néhány hónapban.  Továbbtanuláshoz kell az érettségi bizonyítvány, vagy csak a középiskola elhagyásához? Jó megoldás nincs, különösen úgy, hogy a járvány kimenetele még ma is bizonytalan. A legkevésbé rossz megoldás lenne most a kompromisszumos portfólió.

És hogyan tovább? Szeptemberben a járványtól függetlenül nyissuk meg minden középiskolásnak a valódi portfóliót, és örökre felejtsük el az érettségi vizsgát!  (Bankettet azért lehet tartani, amikor kiosztjuk az érettségi bizonyítványt!)

És azt is meg kellene gondolni, legyen-e „emelt szintű érettséget” bizonyító dokumentum, ha majd valódi portfólió lesz. Talán felesleges már a középiskolából való kilépéskor elsőrendűekre és másodrendűekre osztani a fiatalokat! Az is legyen szempont, hogy ne kelljen újra érettségizni, ha később egyetemen akarna továbbtanulni az, aki csak középszinten érettségizett. Fontos lenne viszont, hogy ne lehessen 25 %-os teljesítménnyel érettségi bizonyítványt szerezni.

Én 50%-ban húznám meg az alsó határt – jól meghatározott tartalmi követelmények mellett – mindenkinek, függetlenül attól, hol akar továbbtanulni. Az 50 % feletti teljesítményt osztanám el az ötfokozatú numerikus skála fokozatai között és az így szerzett jegyeket váltanám át felvételi pontokká. Egyszerűbb volna, átláthatóbb és szakmailag helyesebb. Ez a követelmény visszahatna a tanításra és a tanulásra is! Jobb, ha 4 évig folyamatosan érzi a tétet a tanuló is és a tanár is.

Az érettségivel kapcsolatban tehát nem az a legnagyobb probléma, hogy hány ember lehet egy teremben, és hogyan kell fertőtleníteni, hanem az, hogy legyen-e egyáltalán vagy más legyen helyette.

Lehetne kissé korszerűbben?
Miért kell a pedagógust továbbképzés címén beültetni az iskolapadba?

Zentai Gabriella