Azt ígértem ugyan az előző blogban, hogy folytatom a témát, mert befejezetlen, de most azt gondolom, hogy a befejezés várhat, mert a blended learning vagy blended képzés nem csak engem izgat, hanem másoknak is érdekes lehet, mint minden új (vagy annak látszó) jelenség a pedagógiában.
Mit is takar ez a magyarul nem túl szépen hangzó kifejezés. Leginkább a „kevert forma” a megfelelője. Mit keverünk, mivel? Hagyományos oktatási formát távoktatással. Munkaidő-kímélő továbbképzési forma ez, de csak az fogjon hozzá a fejlesztéséhez, aki ért a távoktatáshoz. És még ez sem elég! Tudni kell azt is, hogyan „keverjük” a hagyományos tanfolyammal: milyen arányban a jelenléti foglalkozásokat az egyéni tanulással; hogyan irányítsuk, hogyan ellenőrizzük a két együtt élő formát; mi a kötelező tartalma a programcsomagnak.
Nézzük kissé részletesebben a témát!
Fontos az egységes állásfoglalás, mert a távoktatáshoz tapadva újabb divatként ütötte fel a fejét a felnőttképzésben a blended learning, és így ez a divat a pedagógus-továbbképzésben is megjelent.
Maga a törekvés helyes, mert az élet adta helyzetekhez igazodik a felnőttképzés (amiért nem feltétlen fontos, azért ne kelljen beülni az iskolapadba). Ez a forma a távoktatás kezdetei óta ismert a világban (nálunk kevésbé), irányított egyéni tanulással kombinált hagyományos oktatási forma vagy szendvicsképzés elnevezéssel illettük az utóbbi évekig.
Mikor lehet blendednek nevezni az oktatási programot?
Induljunk ki a távoktatásból. Még ma is él nálunk az a tévhit, hogy a távoktatás kizárólag távollétre épül. Ez nem így van, mert a távoktatásban a távollét és a jelenlét együtt élhet, de nem mindegy, milyen arányban. A jelenlét, vagyis a közös foglalkozások lehetnek konzultációk, gyakorlatok vagy készségfejlesztő tréningek. Céljuk, hogy az egyéni tanulással elsajátított elméleti ismereteket a gyakorlatban is alkalmazzák, még adott oktatási program keretein belül. Ahogy a távoktatás klasszikusai annak idején felállították a szabályt, távoktató az a program, amelyben a jelenlét aránya nem haladja meg a 30%-ot, vagyis az összes óraszám egyharmadát. Ez a szabály nem öncélú, alapvetően két okból van rá szükség. Egyrészt azért, hogy a távtanulási szakasz minél szakszerűbb felépítésére serkentse a program készítőit, hogy a jelenlétben ne a hiányos elméleti ismereteket kelljen pótolni. Másrészt, ha egyéni tanulást ígérünk a résztvevőnek, legyen is valóban jellemző a távollét, annak minden előnyével együtt.

A blended forma – az előzőkből következően – 30%-nál nagyobb arányban tartalmaz jelenléti, általában csoportos foglalkozásokat. Mikor indokolt ez a forma? Akkor, ha valóban szükséges a több közös foglalkozás az ismeretek gyakorlati alkalmazására, vagy akkor, ha adott összefüggő képzés (például felnőtt szakképzés) több tantárgyból áll, és nem mindegyik tantárgy alkalmas távtanulásra, vagy nem volt még pénz és idő a hagyományos tantárgyat távoktató kurzussá fejleszteni.
Az is szigorú szakmai követelmény, hogy az egyéni tanulási szakaszokat a távoktatás kritériumai szerint kell felépíteni, a jelenléti órákat pedig a konzultációk/gyakorlatok/készségfejlesztő tréningek vagy a hagyományos forma pedagógiai elvei szerint. A két tanítási-tanulási formának tartalmilag és pedagógiailag általában szoros kapcsolatban kell lennie. Itt kell a szaktudás!
Javaslatom: csak az fogjon hozzá a blended kurzus fejlesztéséhez, aki fejlesztett már távoktató kurzust. Mit tegyen az, aki nem ért hozzá? Tanulja meg vagy forduljon szakemberhez! (Nálunk is megtanulhatja!)
Sok sikert kívánok!
Budapest, 2014. 07. 31.
Zentai Gabriella