Minden elismerés megilleti azokat a kollégákat, akik annak idején a pedagógus-továbbképzés mindmáig érvényes rendszerét megalkották. Ez a rendszer azonban mára már sok tekintetben korszerűsítésre szorul, mert az idő eljárt felette. A változtatásért kiáltó elemek mindegyikét nem kívánom itt részletezni, sőt még csak említeni sem, csupán egyet, a jelenlét és a távollét kérdését. Mármint a pedagógus-továbbképzésben. (Tíz év PAT tagság és két év OH szakértői munka tapasztalatai alapján.)

Azt hiszem, nem tévedek, ha az a véleményem, hogy a hétévenkénti 120 órás kötelező penzum a közeljövőben nem lesz elég a szükséges új ismeretek megszerzéséhez. Már a 120 órát sem, de a megnövekvő mennyiséget még inkább nehéz lenne iskolapadban teljesíteni. De nem is kell, sőt, nem is szabad, mert a szükséges kompetenciákat a régi módon szervezett továbbképzésekkel megszerezni nem lehet. A jelenlét helyett – az ismeretszerzéshez szükséges órák számának nagyobb részét – távollétben is lehet teljesíteni, vagyis a jelenleginél sokkal nagyobb arányban kell a távoktatásnak szerepelnie a pedagógus-továbbképzésben. De miért nem volt ez már eddig is így? Gondoljuk meg! Jól felépített távoktatási rendszerben a pedagógusnak nem kell elhagynia munkahelyét, családját, nem kell helyettesíteni, és megtakarítják az utazási és az ellátási költségek nagy részét is.

Az állítás igazolására röviden leírjuk a Főnix-Füred Bt-vel közösen fejlesztett pedagógus-továbbképző kísérleti kurzus legfontosabb paramétereit és bevezetésének tapasztalatait. (Az akkreditált program a Főnix-Füred Bt. tulajdona. Az adatok teljes feldolgozása után a Főnix-Füred Bt. vezetőjével közös cikkben tesszük közzé az eredményeket.)

A kurzus címe: Kétéves kortól az óvodában. Óvodapedagógusok felkészítése 2 évet betöltött gyermekek óvodai fogadására – irányított egyéni tanulással kombinált hagyományos továbbképző tanfolyam. (Az igazat megvallva, a hagyományos formához semmi sem hasonlít a programban. A kegyes csalásra azért volt szükség, mert a jelenlegi merev akkreditációs rendszer nem tudta volna befogadni ezt a minden ízében rendhagyó formát.)

A teljes tanulási időszükséglet 60 óra, melynek fele elmélet, fele gyakorlat. Az elméleti tananyag megtanulásához – a hagyományos tananyaghoz – kidolgoztuk a tanulási útmutatót, a tanulási ütemtervet, az önellenőrző és az ellenőrző feladatokat. A gyakorlati feladatok teljesítéséhez a program tulajdonosa és egyben szervezője a résztvevők lakhelyéhez közeli bölcsődékkel kötött szerződést. A gyakorlatokhoz is készítettünk feladatlapokat, amelyeket az ütemterv szerint kell e-mailben beküldeni a konzulensnek, aki mind az elméleti tananyag, mind a gyakorlat feladatok elsajátítását irányítja, és mindenkor rendelkezésre áll a telefonon vagy az e-mailben való konzultációra. A bölcsődevezetőket is felkészítjük írásos anyaggal feladatuk ellátására. (A 2 és 3 éves kor közötti gyermekek gondozásának, nevelésének gyakorlatát bölcsődékben tanulják meg a résztvevők.)

A meghirdetett továbbképzésre kezdettől özönlöttek az óvónők, megelőlegezve a bizalmat az egyéni tanulási formának, pedig még nem is tudták, milyen az. Harmadik éve fut a program, a résztvevők száma már meghaladta a háromszázat, és mindenki elégedett.

Az első 114 úttörő elégedettségi kérdőívének feldolgozása szerint programunk rászolgált a bizalomra. Senki nem mondta, hogy nem venne részt még egyszer távoktató kurzuson.
Az ország minden tájáról beiratkozott résztvevők többsége, arra a nyitott kérdésre, hogy mi tetszett neki a legjobban a továbbképzésben, ilyen válaszokat adott:
„Saját ütemben lehetett haladni – otthon.”
„Beoszthattam az időmet.”
„Otthon, nyugodt körülmények között tanulhattam.”
„Rugalmas.”
„Otthonról végezhettem el.”
„A konzulens kíváncsi volt a saját tapasztalataimra.”
„A konzulensi segítség.”

Néhány megszívlelendő kifogás is volt, például ilyenek:
„Nem találkoztam a konzulenssel és a tanulmányi vezetővel sohasem.”
„A személyes kapcsolat hiánya.”
„A távoktatásból adódó személytelenség.”
„Nehéz volt az internet használata.”
(Ezeket a negatívnak ható megnyilatkozásokat elemezzük és levonjuk a jövőre nézve fontos következtetéseket.)

És még egy érdekes megnyilatkozás:
„A szabadsággal meg kellett tanulni élni.”

A konzulensek és a bölcsődevezetők is csak dicséretet kaptak. Az ő munkájuk, hozzáállásuk a reveláció erejével hatott, mert résztvevőink nem találkoztak még egyéni konzulenssel eddigi tanulmányaik során.

Az már a fentiekből is látszik, hogy az óvónők (férfi nem volt közöttük) szívesen tanultak távoktatásban. Hogy milyen eredménnyel? Az kiderül a következő blogból!

Budapest, 2013. 05. 14.